A Magyar Telekom 29 járásban nyert pályázatot a Gigabit Magyarország programban, a fejlesztésekhez mintegy 13,5 milliárd forint támogatási forrást nyert el a társaság - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
A Magyar Telekom május 19-től kezdődően részvény-visszavásárlási tranzakciókat tervez végrehajtani a Budapesti Értéktőzsdén legfeljebb 39,1 milliárd forint értékben - közölte a cég a tőzsde honlapján szerdán.
A Magyar Telekom árbevétele és nyeresége az elemzői várakozásokat meghaladóan emelkedett az első negyedévben.
Nem érvényesíti az inflációkövető díjkorrekciót a Magyar Telekom - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
Kiemelkedő évet zárt a Magyar Telekom tavaly, ennek megfelelően rekordmagas, 90,9 milliárd forint osztalékfizetést, és legfeljebb 39,1 milliárd forint értékű részvény-visszavásárlást tartalmazó részvényesi javadalmazást javasol az igazgatóság a 2024-es eredmények után.
Április elsejétől 3,7 százalékkal, a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított 2024-es éves átlagos inflációjának mértékével emeli árait a Magyar Telekom – közölte a társaság a BÉT oldalán csütörtökön.
Lezárult a Magyar Telekom egy hete kezdődött részvény-visszavásárlása, a távközlési társaság június 19. és 26. között összesen 21 200 065 törzsrészvényt vásárolt 22,3 milliárd forint értékben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatásban.
A Magyar Telekom meghirdette részvény-visszavásárlási aukcióját, amelynek során legfeljebb 24,0 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a távközlési vállalat részvényeseitől - jelentette be a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
A Magyar Telekom informatikai rendszereinek ütemezett karbantartása miatt 2024. március 14-én 18 órától várhatóan 2024. március 16-án 8 óráig a Telekom alkalmazás, a Telekom fiók, a telekom.hu és az Üzleti önkiszolgáló portál nem lesz elérhető.
A Magyar Telekomnál is helyreállt a szolgáltatás kora délutánra, amit egy áramszünet okozott kedden délelőtt.
Szerző: Ancsy
itt:
Technika-informatika
A mikro- és kisvállalkozások háromnegyede szívesen kipróbálná, ezen belül egyharmaduk fizetne is egy hasznos mesterséges intelligencia megoldásért - derült ki a Magyar Telekom legújabb, mikro- és kisvállalkozásokat célzó kutatásából.
Pozitívra javította a Magyar Telekom kibocsátói hitelkockázati besorolásának kilátását a Scope Ratings GmbH hitelminősítő - közölte a távközlési szolgáltató kedden az MTI-vel.
